Megtartotta alakuló ülését a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozata Budapesten 2011. január 6-án. A bizottság megvitatta a 2011. évre tervezett programot és a már korábban elfogadott Alapelveket. A munkaterv és az Alapelvek itt olvashatóak: Alapelvek, 2011. évi munkaterv

Vékás János: Magyarok a Vajdaságban. 1944–1954. Kronológia. Zenta, 2011.

 

 

 

2011. október

Szétszórt csontjaink

Csorba Béla legújabb könyvét mutatták be Temerinben (VajdaságMa, 2011. október 29.)

Nagy számú érdeklődő előtt került bemutatásra Temerinben Csorba Béla Szétszórt csontjaink című könyve, amely elsősorban a járeki haláltábor borzalmait tárja a nyilvánosság elé, de rávilágít azokra a történelmi körülményekre is, melyek közepette Vajdaság szerte létrejöttek a különböző internáló táborok, ahol a több tízezer német áldozat mellett nagyon sok magyar is tömegsírba került. Tovább…

 

Nyilatkozat a szerb és a magyar köztársasági elnökök részére

2011. október 28.

Ez év szeptember 29-én, amikor világossá lett, hogy Tadić elnök alá fogja írni a magyarok kollektív megkülönböztetését kimondó jogszabályt, Glatz Ferenc, a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság elnöke azzal a kéréssel fordult V. Stanovčić akadémikushoz, a bizottság szerb elnökéhez, hogy egy felhívást intézzenek a két állam elnökéhez. A Glatz elnök által írt felhívást október 14-én a szerb fél egyetértésével küldte vissza. (Miután egyeztették azt Tadić elnökkel.) A vegyes bizottság két elnöke ezután a nyilatkozatot aláírta és nyilvánosságra hozta. A nyilatkozat szövege a következő:

Szerb-magyar elnökökhöz (magyarul)

Szerb-magyar elnökökhöz (angolul)

 

Rehabilitálták Teleki Júliát és családját

2011. október 7.

Az újvidéki bíróság rehabilitálta a Csúrogról elüldözött Teleki Júlia békeharcost és családját. Az elsők között adta be a kérelmet, 2006-ban, amikor megszületett az erre vonatkozó törvény.

Rehabilitálták Teleki Júliát és családját (VajdaságMa, 2011. október 7.)

 

Boris Tadič szerb elnök aláírta a szerb kárpótlási és vagyon-visszaszármaztatási törvényt

 A Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége sajnálattal vette tudomásul, hogy Boris Tadić szerb köztársasági elnök aláírta a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt, amely 2011. október 6-án lép hatályba. A VMSZ korábban rámutatott, hogy a törvény az egyéni felelősség elvét figyelmen kívül hagyva a kollektív bűnösség elvét alkalmazza. Pásztor István, a VMSZ elnöke közleményben tudatta, hogy a párt megbízta parlamenti képviselőit, kezdeményezzék az Alkotmánybíróságnál a jogszabályi rendelkezés alkotmányossági felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését. Tovább…

 

 A tartományi ombudsman hivatala is nemzeti, vallási hovatartozásuk felvállalására bátorítja a polgárokat

Közeledik október eleje, ami egyebek között a népszámlálás miatt fontos időpont Szerbiában.

Nem szabad tűrni a nyomásgyakorlást (Magyar Szó, 2011. szeptember 22.)

Kiemelt hírek

Húszezer személy adatait (nevét, foglalkozását, születési és elhalálozási idejét, ez utóbbi körülményeit illetve helyszínét) tartalmazza az az adatbázis, amelyet az 1944. szeptember 12-e után meggyilkoltak eltitkolt sírjait feltáró bizottság indított próbaútjára két és fél évi gyűjtőmunka után.
A www.komisija1944.
mpravde.gov.rs honlapon elindították az Áldozatok nyitott könyve projektumot, amely egyedülálló Európában, de lehet, hogy a világon is.
Egy olyan szoftverről van szó, amely révén területenként kereshető azon személyek neve, akik a felszabadulás után veszítették erőszakos módon életüket. A 35 ezernél is több személyből, amennyi ideiglenes nyilvántartásukban szerepel, eddig mintegy 20 ezer személy adatait vitték be, amelyek a már említett szoftver segítségével kikereshetők, mondta dr. Srđan Cvetković, az állami bizottság titkára

Megjelent a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság magyar tagozatának első kiadványa, amelynek címe: Iratok a Vajdaság történetéhez a szerbiai levéltárakban, 1944–1948/ Dokumenti iz istorije Vojvodine 1944–1948 u srpskim archivima.

Konferencia Az együttéléstől a tömeggyilkosságokig a Balkánon a 20. században címmel 2011. szeptember 30-án. Meghívó
Széchenyi Ferenc-díjat kapott Fodor István, a Magyar Tagozat tagja és a Zentai Történeti Levéltár igazgatója.
Vojislav Stanovčić és Glatz Ferenc, a Magyar–Szerb Akadémai Vegyes Bizottság társelnökei közös nyilatkozatot írtak alá 2011. május 30-án a két tagozat együttműködésével kapcsolatban.
Glatz Ferenc és Korhecz Tamás megállapodást írtak alá 2011. május 31-én a kutatások elősegítése céljából.
2011. május 5-én szerb-magyar államfői találkozóra került sor Belgrádban, amelynek során az államfők kifejtették, hogy fel kell gyorsítani a két ország tudományos akadémiái által létrehozott történelmi tényfeltáró vegyes bizottság munkáját.
2011. február 12-én került sor a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozatának tanácskozására Szabadkán, amelyet számos érdeklődő tisztelt meg jelenlétével.

Könyvbemutató

Bemutatták Sokcsevits Dénes Horvátország története című könyvét 2011. május 27-én.