Megtartotta alakuló ülését a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozata Budapesten 2011. január 6-án. A bizottság megvitatta a 2011. évre tervezett programot és a már korábban elfogadott Alapelveket. A munkaterv és az Alapelvek itt olvashatóak: Alapelvek, 2011. évi munkaterv

Vékás János: Magyarok a Vajdaságban. 1944–1954. Kronológia. Zenta, 2011.

 

 

 

2011. március

Oral history konferencia

2011. március 25.

A Magyar-Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság magyar tagozatának oral-history albizottsága tudományos tanácskozást tartott a bizottsági tagok, a visszaemlékezés-gyűjtés témakörében jártas szakemberek és délvidéki helytörténészek részvételével. Glatz Ferenc akadémikus nyitóelőadásában a tárgyi, írásos és szóbeli források felhasználásának lehetőségeiről és a bennük rejlő veszélyekről értekezett. Ress Imre, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa a visszaemlékezés-gyűjtés nemzetközi, német és amerikai eredményeiről és tapasztalatairól tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit, majd Sajti Enikő professzor asszony a Szegedi Tudományegyetem tanára összefoglalójában a délvidéki helytörténetírás második világháborúval foglalkozó eredményeit ismertette. Matuska Márton temerini újságíró és Forró Lajos, a Szegedi Egyetem Juhász Gyula Főiskolai Karának oktatója a délvidéki visszaemlékezések gyűjtésének helyi, délvidéki specifikumairól és a személyes tapasztalataikról tartottak előadást. Végül Papp Árpád, a szabadkai Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke terjesztette elő az albizottság előzetesen kidolgozott javaslatát a délvidéki visszaemlékezés gyűjtéshez felhasználható módszertani útmutatóját, amelyet élénk szakmai vita követett nagyszámú hozzászóló részvételével.

A. Sajti Enikő előadása

 

Bemutatták A. Sajti Enikő könyvének szerb fordítását

2011. március 23.

Bemutatták A. Sajti Enikő Impériumváltások, revízió, kisebbségek című könyve szerb nyelvű fordítását a Tartományi Képviselőházban. A kötet már korábban megjelent angol és magyar nyelven. A szerzővel a Magyar Szó hírportál készített riportot: Sem védő, sem vádló

 

A Szerb Tagozat alakuló ülése

2011. március 23.

Újvidéken a Szerb Tudományos Akadémia épületében tartotta alakuló ülését a Magyar-Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság szerb tagozata 2011. március 23-án. A szerb tagozat hivatalos megalakulásával lehetővé válik a közös bizottsági tanácskozások tartása, amelyre mindkét fél részéről megvan a hajlandóság.

Kiemelt hírek

Húszezer személy adatait (nevét, foglalkozását, születési és elhalálozási idejét, ez utóbbi körülményeit illetve helyszínét) tartalmazza az az adatbázis, amelyet az 1944. szeptember 12-e után meggyilkoltak eltitkolt sírjait feltáró bizottság indított próbaútjára két és fél évi gyűjtőmunka után.
A www.komisija1944.
mpravde.gov.rs honlapon elindították az Áldozatok nyitott könyve projektumot, amely egyedülálló Európában, de lehet, hogy a világon is.
Egy olyan szoftverről van szó, amely révén területenként kereshető azon személyek neve, akik a felszabadulás után veszítették erőszakos módon életüket. A 35 ezernél is több személyből, amennyi ideiglenes nyilvántartásukban szerepel, eddig mintegy 20 ezer személy adatait vitték be, amelyek a már említett szoftver segítségével kikereshetők, mondta dr. Srđan Cvetković, az állami bizottság titkára

Megjelent a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság magyar tagozatának első kiadványa, amelynek címe: Iratok a Vajdaság történetéhez a szerbiai levéltárakban, 1944–1948/ Dokumenti iz istorije Vojvodine 1944–1948 u srpskim archivima.

Konferencia Az együttéléstől a tömeggyilkosságokig a Balkánon a 20. században címmel 2011. szeptember 30-án. Meghívó
Széchenyi Ferenc-díjat kapott Fodor István, a Magyar Tagozat tagja és a Zentai Történeti Levéltár igazgatója.
Vojislav Stanovčić és Glatz Ferenc, a Magyar–Szerb Akadémai Vegyes Bizottság társelnökei közös nyilatkozatot írtak alá 2011. május 30-án a két tagozat együttműködésével kapcsolatban.
Glatz Ferenc és Korhecz Tamás megállapodást írtak alá 2011. május 31-én a kutatások elősegítése céljából.
2011. május 5-én szerb-magyar államfői találkozóra került sor Belgrádban, amelynek során az államfők kifejtették, hogy fel kell gyorsítani a két ország tudományos akadémiái által létrehozott történelmi tényfeltáró vegyes bizottság munkáját.
2011. február 12-én került sor a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozatának tanácskozására Szabadkán, amelyet számos érdeklődő tisztelt meg jelenlétével.

Könyvbemutató

Bemutatták Sokcsevits Dénes Horvátország története című könyvét 2011. május 27-én.